Notice: Undefined index: HTTP_ACCEPT_LANGUAGE in /storage/c/s/csepelihondab/wwwroot/index.php on line 101
Honda CR-V bemutatása, technikai adatok, modelltörténet.

 

Honda

A Honda 1996-ban úgy döntött, hogy belép a SUV világába. Ennek megfelelően meg is alkotta a CR-V-t, mely igen kedvelt autó lett a kínálatban, több elismerést és díjat is besöpört magának, világszerte jó eladásokat produkálva.



Honda CR-V
1. generáció 1996 - 2001

 

 

Ez volt az első generáció mely 1996-ban került gyártásba. Eleinte egy kétliteres B sorozatú (B20B) motorral, mely 126 lóerős volt, és 180 Nm nyomatékkal rendelkezett. Ez a motor alapjában megegyezik az Integra 1.8 literes blokkjával, ám a furatok 84mm-esek lettek, így növelve a nyomatékot, ami az autó karakteréhez szükséges volt. Az alváz egy úgynevezett "unibody" designt kapott, és a 4 kerék kettős keresztlengőkaros felfüggesztést. A belső térben a hátsó ülés lehajtható volt, és így akár egy asztal is befért. Eleinte csak LX felszereltséggel volt kapható, majd végül megjelent az EX kivitel, melyben szerepelt a blokkolásgátló, és a 15" könnyűfém kerekek. A hajtáslánc választható volt, vagy elsőkerék-hajtás, vagy pedig a Honda Real Time 4WD (valós idejű 4 kerék meghajtás). Az új fajta 4WD meghajtást a Honda úgy tervezte meg, hogy csak akkor lesznek hajtva a hátsó kerekek, ha azokra szükség van, és ezt menet közben is kapcsolja. Ha az ABS működik, fékezéskor megszűnik a hátsó kerekek hajtása. Az 1999-es modellfrissítés során a Honda belátta, hogy egy ekkora autóhoz még erősebb motor illik, ezért behelyezték a B20Z kódú motort, mely 146 lóerős volt, 180Nm nyomatékkal rendelkezett. A belső tér módosításán kívül még automata sebességváltót is lehetett kérni. Külső tekintetében a módosított első lökhárító és finomabbra hangolt hátsó lökhárító változott, valamint új színek jelentek meg.

 


Technikai adatok
 

  2.0 (99-ig) 2.0 (99 után)
Motor 4 hengeres 16 szelepes DOHC 4 hengeres 16 szelepes DOHC
Kapacitás 1973 1973
Sűrítési arány 9.2:1  
Teljesítmény 126Le / 5400rpm 146Le / 6200rpm
Maximális Nyomaték 178Nm / 4300rpm 181Nm / 4500rpm
Önsúly 1460kg 1460kg
Legnagyobb sebesség ? ?
Gyorsulás 0-100  km/h ? ?
Hossz / szélesség / magasság 4510 / 1750 / 1675 4510 / 1750 / 1675
Gyári gumiabroncsok R15 R15
Tank mérete 58 liter 58 liter



 

Honda CR-V
2. generáció 2001 - 2006

   

A CR-V második generációja 2001-ben mutatkozott be. Teljes mértékben újratervezték, melynek alapjáúl a 7. generációs Civic divatos formája szolgált alapul. Motorválaszték kiegészült nálunk egy 2.2 literes turbós dízel erőforrással is, valamint az Amerikai területeken megjelent egy 2.4 literes K24A1 kódnevű 2.4 literes motor mely 160 lóerőt és 220Nm nyomatékot nyújtott a nehéz autónak. A második generációs CR-V elnyerte 2002-ben és 2003-ban egyaránt a legjobb kis SUV díjat. Ismét két felszereltség közül lehetett választani, a drágábbikban szerepelt a színre fújt lökhárítók és díszlécek is. A 2005-ös évben érkezett modellfrissítés során a lámpákat megváltoztatták, az eddigi egy égős H4es rendszer helyett a két izzó szolgálta külön a tompított és távolsági fényforrást. A 15" kerekeket leváltotta a 16" átmérőjű, valamint a hűtőmaszk is megváltozott, nagyobb króm díszítést kapott. Belső téren pedig a kormányról vezérelhető CD-s rádió, és a módosított fejtámlák (kilátás érdekében) jelentettek változást. Megjelent a menetstabilizáló elektronika valamint a kipörgésgátló, ezzel is megakadályozva a magas építésű autó borulását. Valamint megjelentek megint csak új színek a választékban.

Technikai adatok
 

  2.0 2.2 i-CDTi
Motor 4 hengeres 16 szelepes DOHC 4 hengeres 16 szelepes DOHC Turbós Dízel intercoolerrel.
Kapacitás 1973 2204
Sűrítési arány 9.6:1  
Teljesítmény 146Le / 6200rpm 138Le / 4000rpm
Maximális Nyomaték 181Nm / 4500rpm 250Nm / 2000rpm
Önsúly 1460kg 1600kg
Legnagyobb sebesség ? ?
Gyorsulás 0-100  km/h ? 10.3
Hossz / szélesség / magasság 4535 / 1785 / 1680 4535 / 1785 / 1680
Gyári gumiabroncsok R15-6 R15-6
Tank mérete 58 liter 58 liter


 

Honda CR-V
3. generáció 2006 - 2011

   

A 2006-os évben mutatkozott be az új generáció, mely a már megszokott méretű motorokkal hódított. A kétliteres szívó benzines DOHC helyett SOHC i-VTEC lett, növelt teljesítménnyel. Nálunk a 2.4 literes K24-es motor még továbbra sem kapható. A külsőt teljes mértékben felfrissítették, alacsonyabb szélesebb, és rövidebb lett mint elődje. Potkereket a hátsó ajtóról számüzték. A drágább modellekben megjelentek a navigációs egységek, és az 6lemezes MP3, WMA képes CD-s lejátszók, valamint a tolatókamera. 2007-ben bekerült a 10 legkeresettebb jármű listájára, csak ebben az évben 219160 darabot adtak el belőle, és ezt a mai napig tartja az USA területén. Váltókat figyelve rendelhető, 6 sebességes manuális, illetve 5 sebességes automatikus.
 

Technikai adatok
 

  2.0 2.2 i-CDTi
Motor 4 hengeres 16 szelepes SOHC i-VTEC 4 hengeres 16 szelepes DOHC Turbós Dízel intercoolerrel.
Kapacitás 1973 2204
Sűrítési arány 10.5:1  
Teljesítmény 150Le / 6200rpm 138Le / 4000rpm
Maximális Nyomaték 190Nm / 4200rpm 250Nm / 2000rpm
Önsúly 1460kg 1600kg
Legnagyobb sebesség ? ?
Gyorsulás 0-100  km/h ? 10.3
Hossz / szélesség / magasság 4518 / 1820 / 1679 4518 / 1820 / 1679
Gyári gumiabroncsok R16 R16
Tank mérete 58 liter 58 liter



Honda
CR-V
4. generáció 2011 - 2017

   

A reklámanyag szerint: "A CR-V által kínált sokoldalúsággal természetévé válik a spontaneitás. A tetszetős külső és a könnyű kezelhetőség egyedi élményt garantál.
Akár a városi forgalomban navigál, akár távolabbi túrára indul, a CR-V minden kalandhoz elegendő helyet, teljesítményt és kényelmet nyújt.' Azt kell mondjuk, ez igazi is az új generációra. Ha lehet, még megnyerőbb megjelenése van mint elődjének, és a belső tér kialakításánál is törekedtek a prémium szintet tartani, valamint a könnyű variálhatóságot az egy mozdulattal dönthető ülésekkel. Motorizáltság terén, kapható 2 turbós dízel és egy benzines erőforrással. Még az 1.6 i-DTEC motorral szerelt változat is kellemesen mozgatja az 1,5T önsúlyú karosszériát. Mindegyik motorral bátran vásárolható, mint a tesztekből kiderült. Kényelmi extrák közt megtalálhatjuk a többzónás digitklímát, az elektromosan behajló tükröket, a tolatókamerát, navigációt, multimédiás hangrendszert, vagy akár a gombnyomásra elektromosan nyíló és záródó hátsó csomagtér ajtót. Elmondható tehát, hogy a Honda megint megalkotta a tökéletes családi és szabadidő autót.
 

Technikai adatok
 

  1.6 i-DTEC 2.0 i-VTEC 2.2 i-DTEC
Motor 4 hengeres 16 szelepes DOHC turbós dízel motor. (EURO5) 4 hengeres 16 szelepes SOHC benzin motor (EURO5) 4 hengeres 16 szelepes DOHC Turbós Dízel motor (EURO5)
Kapacitás 1597 1997 2199
Sűrítési arány      
Teljesítmény 120Le / 4000rpm 155Le / 6500rpm 150Le / 4000rpm
Maximális Nyomaték 300Nm / 2000rpm 192Nm / 4300rpm 350Nm / 2000rpm
Önsúly 1541-1600kg 1456-1508kg 1653-1753kg
Legnagyobb sebesség 182 190 190
Gyorsulás 0-100  km/h 11,2 10 9,7
Hossz / szélesség / magasság 4570 / 1820 / 16850 4570 / 1820 / 16850 4570 / 1820 / 16850
Gyári gumiabroncsok R17 R18 R18
Tank mérete 58 liter 58 liter 58 liter


 

 



Honda
CR-V
5. generáció 2018 - ...

   

A világ legkelendőbb szabadidő autója (2013-17 között vizsgált időszak)…. Nem nagyképűség, ez tényleg így van és nem alaptalanul. A ötödik generációs CR-V 2016-ban mutatkozott be Detroitban. Európában 2018 elején mutatták be. Hazánkban az értékesítés 2018 második felében (október 20. után) várható. Az alváz egyébként azonos a Civic tízedik generációjáéval. A Honda szakít most a dízel motorokkal a CR-V esetében és 2.0 i-VTEC (orosz piac), 2.4 i-VTEC benzines szívó motorok mellé egy 1.5 literes turbós motort is betesz két különböző teljesítménnyel (173 és 193Le a hajtástól függően). Létezik egy Hybrid 2.0 i-VTEC változat is, egyelőre kínai piacon, de állítólag Európában is elérhető lesz, de még nem biztos, egyelőre a letölthető katalógus pl a hazai piacra csak az 1.5 turbót hozza. Nyilván a későbbiek során várhatóak erősebb/nagyobb motorok is.  A karosszéria az eddigieknél is nagyobb méretű, belül pedig tágasabb, sőt akár 7 üléses kivitelben is rendelhető. A karosszériáról érdemes még tudni, hogy mint kortársainál, itt is a Honda ultra erős szakítószilárdságú acélt használt, amivel nem csak, hogy merevebb lett a karosszéria, de a súlyából is sikerült lecsípni. A biztonsághoz még hozzátartozik, hogy minden fejlett biztonsági rendszert tartalmazó Honda Sense is elérhető lesz az autóhoz, mely adaptív tempomatot, sávelhagyás figyelő rendszert, tükörbe épített kamerákat, vészfék asszisztenst, tábla felismerő rendszert és egyéb aktív biztonsági technológiákat foglalja magába. A kényelmi felszereltség is parádés, elég csak a Honda Connect érintőkijelzős, vezeték nélküli multimédiás megoldására gondolni, vagy a bluetooth telefonra, a parkolást segítő kamerákra, bőr belsőre, kétzónás digitális klímára, vagy a sok USB csatlakozóra, esetleg Head Up Displayre (HUD), kulcs nélküli ajtónyitásra és indításra….
 

Technikai adatok
 

  1.5 TURBO 2WD-4WD MT 1.5 TURBO 4WD CVT 2.0 I-VTEC HYBRID (KÍNA és talán EU)
Motor 4 hengeres 16 szelepes DOHC turbós benzines motor 4 hengeres 16 szelepes DOHC VTEC + Elektromotor
Kapacitás 1498 ccm 1993
Sűrítési arány 10,3:1  13.0:1
Teljesítmény 173Le / 5600rpm 193Le / 5600rpm 146Le / 6200rpm
Maximális Nyomaték 220Nm / 2000-5000rpm 243Nm / 2000-5000rpm 175-315Nm / 4000rpm
Önsúly 1523-1541kg ?
Legnagyobb sebesség 210-208 km/h 200 km/h 200 km/h
Gyorsulás 0-100  km/h 9,2-9,3s 10s 9,3s
Hossz / szélesség / magasság 4587/1854/1679 mm
Átlag fogyasztás 6,3-6,6 liter 7,1 liter 4,8 liter